2014. július 10., csütörtök

Várak - A Hatalom és a Tekintély Építményei

A középkori vár fenyegetően érzékeltette a várúr hatalmát. Aki a falakon belül volt, jól tudta, hogy csak egy túl sokáig elhúzódó ostromtól kell félnie.

A vár a középkori földesúr – király, nemes, püspök stb. – erődített rezidenciája volt. A várúr nem lakott benne állandóan, minthogy az igazi hatalmasságoknak több váruk is volt, s egész kíséretükkel egyik helyről a másikra vándoroltak. Ha az uraság megérkezett egy várba, a szolgahadnak rangjához illő kosztkvártélyról kellett gondoskodnia számára. A várépítményei a várúr fontosságáról és katonai erejéről is árulkodtak.

Az észak-walesi Harlech várát I. Edward király főépítésze, a St. George-i James mester tervezte; 1283 és 1290 között építették az angol uralom megszilárdítására.
A középkori vár egyes jellemzőit már a késő római erődítményeken és városfalakon is felfedezhetjük, például a tornyokkal tűzdelt városfalakat vagy az ikertornyos kapuerődöket, de sok évszázad telt el, mire a középkori építészek ismét elővették ezeket a megoldásokat. Róma bukása után a germán és a kelta törzsfők fából ácsolt, hodályszerű termekben vendégelték meg a legvitézebb harcosaikat, ahogy azt az ősi angolszász epikus költemény, a Beawulf is elbeszéli.

A mai Spanyolország északi és Franciaország nyugati részén 1000 körül a helyi földesurak már kőből emeltettek hasonló, esetenként védhető építményeket. Föld- és kőtorlaszokkal vették körül, s gyakran kerek, mesterséges földhalmokra telepítették őket; ezek közepén cölöpfallal övezett, zömök torony magasodott.

Kővárak Normandiából

Angliában először az 1066-os normann hódítás után vett nagy lendületet a várépítés. Nagy-Britannia legrégibb kővára a walesi Chepstow-ban emelkedik (a normandiai Calvadosból származó William Fitz Osbern építette). Olyan védhető kőterme van, amilyenek Normandiában fordulnak elő. Ebben a korban azonban többnyire még cölöpökből ácsoltál a gyakran mesterséges dombon kialakított várak védműveit és épületeit; a legfontosabb ilyen váraknál később kőfalak váltották fel a palánkokat.

Nyugat-Európában a védhető termek aztán hasáb alakú, testes lakótornyokká fejlődtek; ilyen például a Hódító Vilmos által épített londoni Tower (a mai White Tower), II. Henrik newcastle-i (1172-77) és a doveri (1181-85) lakótornyai, és a franciaországi Domfront vagy Falaise. Az olyan „összkomfortos” lakótornyokban szinte minden volt: nagy ebédlőterem, lakószobák a király vagy a várúr és háznépük számára, tágas raktárhelyiségek, kápolna, latrina, és még egy kút is a pincében.

1200körülre azonban az ilyen típusú vár szerkezete már bonyolultabbá vált. A gyakran geometriai alaprajzú, „új stílusú” váraknak körbefutó, magas falaik voltak. E falak kör alakú bástyákkal voltak megtűzdelve, amelyek lőréseiből az adott falszakaszok előtti terepet az íjászok „tűz” alatt tudták tartani. A faltörő kosokkal is könnyen beszakítható, egyszerű kapukat kb. 1220-tól ikertornyos kapuerődök váltották fel.

A régi angol várak – a doveri vár vagy a londoni Tower – legfőbb erőssége a masszív, négyszögletes lakótorony volt. Könnyen sebezhető sarkai miatt később külső falakkal vették körül.
Ez a bejárat már két vagy kétszer két bástya között vezetett, s felvonóhíd, több kapuszárny, kapurostély, befelé néző lőrés és mennyezeti „gyiloklőrés” is védte. A középen álló lakótornyok egyre ritkábbak lettek, alakjuk hengeresre  változott, s környezetüket teljes körben nyílzáporral áraszthatták el. Megjelent tehát a „tipikus” középkori vár, melynek kifejlődésére a keresztes hadjáratok is némi hatással voltak.

Elég sok keresztes lovagnak volt alkalma megismerkedni a bizánci erődítményekkel, például Konstantinápoly V. századi földfalaival, amelyek bizonyos jellegzetességei a középkori várakon köszönnek vissza. Az angol I. Richárd király, a Rouen melleti Chateai Gaillard építője ( 1196-98), a francia Fülöp Ágost vagy az angol I. Edward alighanem jól megfigyelték ezeket az építményeket. de a keresztesek a keleti vidékeken inkább nyugati típusú várakat igyekeztek építeni.

Bárhonnan is származott azonban a terv, az olyan várak, mint például a szíriai Krak des Chevaliers („lovagok vára”) – amelyet is ispátolyosok építettek és a szaracénok 1271-ben elfoglaltak -  a várépítés legmagasabb színvonalát képviselik.

A Krakhoz hasonló várak katonai jelentősége abban rejlett, hogy Keleten a kereszteseknek a muzulmán hadak óriási túlerejével kellett szembenézniük. Ezt a hátrányt egyebek közt a kőfalak áthatolhatatlanságával  igyekeztek ellensúlyozni. Koncetrikus falöveket építettek, s e két védvonal közel volt egymáshoz.

A „belső vár” a külső falak fölé magasodott, így a külső falakra felkapaszkodó ellenséget könnyen le tudták szedni a belső falak lőrései mögött rejtőző íjászok. A kapuerődok, különösen a walesi váraknál, monumentálisak voltak. Ezekben kapott helyet a királyi lakosztály is, és még akkor is védeni tudták őket, ha a vár többi része már az ellenség kezére került.

Védekezés az ostrom ellen

A várakat úgy alakították ki, hogy ellenálljanak az ostromnak: a közvetlen rohamnak, a fegyvereknek (például a kőhajító gépeknek, a faltörő kosoknak), de még az aláaknázásnak is. Gyakran építették sziklára őket, mint például Harlechet, Chateau Gaillard-t vagy sok Rajna-vidéki várat, vagy pedig vizesárokkal övezték őket, mint például Caerphillt.

Az első normann erődítmények ún. földhalomvárak voltak: mesterséges dombon álló cölöpvárak, mellettük palánkerőddel -  mint az essexi Plesheyben.
Az volt a cél, hogy a támadók hosszú ostromra kényszerüljenek, ha a helyőrség jól el volt látva élelemmel és vízzel, s katonailag is erősebb volt. Békeidőben a várok a környező vidéket is ellenőrzésük alatt tartották, hogy a várúr be tudja szedni a jobbágyaktól az adót és természetbeni járandóságot.

A várban sokan éltek. A helyőrség létszáma változó volt, de békeidőben 20-40 között mozgott a hűbéres könnyűfegyverzetű lovagok, íjászok és őrök száma. A várúr távollétében a várnagy vagy az intéző parancsolt a többieknek. A várban nemcsak katonák laktak, hanem papok, szolgálók, mesteremberek (kovácsok, kőművesek stb.) és mások is. Nők is akadtak szép számmal, a nemes úrhölgyektől a mosónőkig.

Mindenkit etetni kellett, és el is kellett szállásolni. A nagyteremben a fő helyen a várúr ült családjával és díszvendégeivel, s tőle távolodva csökkenő rangsorrendben kapott helyet a népes vendégsereg, míg a szolgahad a konyhában és a tálalószobákban tüsténkedett. A várúr családjának volt egy nagy fogadószobája vagy nappalija, s általában a felsőbb emeleteken egy hálóterme is, kandallóval, latrinával és házi kápolnával.

A többiek máshol laktak, a rangosabbak kandallós szobákban. A többségnek csak közös latrina jutott. A tisztaságra ügyeltek, mert a betegségek ugyanolyan veszélyesek voltak, mint az ellenség nyilai. A latrinák kivezetője általában egy árok vagy folyó partján végződött. Mély kutakat ástak, hogy mindig legyen friss ivóvizük, nagy raktárakban tárolták az élelmiszert és a bort, a vár péksége és serfőzdéje pedig a kenyérről és a sörről gondoskodott.

A vár lakóhellyé válik

A nyugat-európai várak a földbirtokos katonai arisztokrácia feudális társadalmának termékei voltak. Hasonló építményekkel találkozhatunk máshol is, ahol hasonló társadalmi rendszerek alakultak ki, például a XVI-XVII. századi Japánban, ahol a váraknak nemcsak ostrom-. hanem földrengésbiztosnak is kellett lenniük.

Széles vizesárok veszi körül a suxxexi Bodian várát, amelyet 1385-ben kezdett építeni Sir Edward Dalyngrigge, aki attól féle, hogy a franciák rajtaütnek, és visszaszerzik az általa tőlük elrabolt kincseket.
A dél-spanyolországi mór várak nem hűbéres helyőrséggel megrakott erődök voltak, inkább csak menedékül szolgáltak a háborúk idején.

A várak kb. 1300-tól már nem pusztán katonai építmények voltak, hanem a nemesek rezidenciái is, és a magánélet egyre erősödő igénye miatt a várúr lakosztálya sokszor egy külön toronyban kapott helyet. A nagy faltörő ágyúk megjelenésével aztán megkezdődött a várak katonai elértéktelenedése. Néhányat átalakítottak az új hadviselésre, és sok angol vár kiállta az ostromot a polgárháború idején. Ugyanebben az időszakban a francia királyok a velük rivális nemesek sok várát lerombolták.

A XIX. századi Angliában ismét divatba jöttek a várak: a földbirtokosok várszerű házakat építettek maguknak, csipkés oromzattal, bástya- és lőrésutánzatokkal.

0 komment:

Megjegyzés küldése