2014. július 20., vasárnap

Dráma a Kikötőben - Fulladás Egy Szarkofágon

Egy római szarkofág domborműve egy fiatalember megrendítő történetét ábrázolja, amint Ostiában, Róma kikötőjében a tengerbe fullad.

Azt, hogy a fiú hogyan esett a fedélzetről a tengerbe, a kikötőben senki sem tudta. Úszni szemlátomást nem tudott. Halálfélelem kerítette hatalmába, lábával vadul rúgkapált, egyik karját a magasba emelte, de nem talált segítő kezekre. Sikertelennek bizonyultak a hajóskapitányok merész manőverei, akik megpróbálták megközelíteni.

Örökre márványba vésve: egy vízbe fúló haláltusája az antik Ostia kikötőjében.

Az egyik lehorgonyzott hajóból kis csónakot engedtek le, hogy segítsenek, de így sem sikerült idejében elérni a szerencsétlent, akit fokozatosan elhagyott az ereje. A mentési kísérletek mind hiábavalóak voltak: a fiú vízbe fúlt.

A szerencsétlenség napján is, mint mindig, Ostiában nagy volt a sürgés-forgás. Nem csoda, utóvégre Rómának, egy világbirodalom fővárosának a kikötője volt. Korábban már Claudius és Traianus császár is bőkezűen áldoztak Ostia városának kiépítésére. A világ minden tájáról érkeztek ide a hajók – és elérhető volt innen a Római Birodalom összes provinciája.

Titokzatos szarkofág

Ezen a napin azonban tragédia történt Ostia kikötőjében. Az évkönyvekben nem jegyezték fel, történetíró sem akadt, aki említésre méltónak találta volna, és költő sem tette elégiája tárgyává. A történeteknek egyetlen, és ráadásul néma tanúja az a szarkofág, amely az ostiai nekropolisz („a holtak városa”) nagy kiterjedésű ókori temetőjéből származik.

Ebben a szarkofágban helyezték örök nyugalomra hajdan a szerencsétlen vízbe fúlt áldozatot. A pórul járt fiú mindenképpen tehetős család sarja lehetett, hiszen nyughelyének díszítése igen finom kidolgozású, a jelenet elkészíttetése egy nevesebb kőfaragóval nyilván nem lehetett olcsó mulatság.

Az áldoz hozzátartozóinak viszont ez szemlátomást nem okozott gondot. Számikra az volt a fontos, hogy megőrizzék szerettük emlékét, és egyben az őket ért csapást is megörökítsék – akár egy néma, de határozott vád is lehetett a szarkofág az istenekkel szemben, akik mindezt tétlenül szemlélték.

Tragédia a kikötőben

Mi is történt hát akkor pontosan? A kőfaragó igyekezett az esemény minél több részletét megörökíteni a szarkofág jelenetein. A dombormű peremén látható épületek a tragédia helyszíneként egyértelműen az ókori Ostiát mutatják. Három nagy vitorlás legénysége kétségbeesetten próbál kimenteni egy fiatalembert, aki nyilván a kikötőben horgonyzó valamelyik hajóról esett a vízbe.

A szerencsés befejezés ezúttal elmaradt. A szarkofág és a kép egyértelmű: a fiatalember életét vesztette a szerencsétlenség során; belefulladt az ostiai kikötő vizébe. A kifaragott dombormű – mint valami nyomasztó pillanatfelvétel – megörökíti ezt a valamikor a Kr. u. 3. században megesett történetet.

Közelebbit azonban nem tudunk, s vélhetően nem is fogunk már soha megtudni. Hogyan történhetett, hogy a fiatalember a zsúfolt kikötőben észrevétlenül a vízbe esett? Netán valakit felelősség terhel a haláláért?  A válaszokat erre a kérdésre – csakúgy mint sok másra is – az áldozat örökre magával vitte a hullámsírba.

Kőbe zárt dokumentumok

Az ostiai szarkofág a maga művészi eszközökkel megfogalmazott drámaiságával egészen egyedülállóan dokumentál egy szerencsétlen emberi sorsot. Akadnak azonban egyéb, kőbe zárt híradások is az antik világból, amelyek egyéni tragédiákról számolnak be. Megesett az is, hogy az érintetteknek nagyobb szerencséjük volt, mint az ostiai kikötő vizébe fulladt férfinak.

Egy, a mai Baden-Württembert területéről származó római kori felirat például egy olyan balesetről számol be, amelyet az érintettek szerencsésen megúsztak. A Neckaron szenvedtek hajótörést, de a legénységnek az utolsó pillanatban még sikerült a biztonságot nyújtó partra menekülnie. Hálából oltárt emeltek ott az istenek tiszteletére.

Ugyancsak a római időkben halálos kimenetelű tragédia történt a Majnán, amiről egy egyszerű, latin feliratú sírkő tanúskodik. A rómaiaknál ezek a kőbe vésett szövegek általában azzal a nem is titkolt céllal készültek, hogy az emberek figyelmét a sírkőre irányítsák, ezért rendszerint maga a halott szólítja meg és tájékoztatja szomorú sorsáról az arra haladót.

Annál is inkább, ha ráadásul olyan méltatlanul ragadta el a halál, mint azt a férfit, aki éppen hogy betöltötte harmincadik életévét, amikor az egyik rabszolgája végzett vele. Az isteni igazságszolgáltatás erejét bizonyítandó azonban a tettest is nyomban elérte megérdemelt büntetése: menekülés közben ugyanis a vízbe zuhant, és belefulladt a folyóba. Hogy a gyilkost ezután eltemették-e vagy sem, arról már nem szól a fáma. Őt mindenesetre egész biztosan nem díszes, domborműves szarkofágban helyezték örök nyugalomra.

0 komment:

Megjegyzés küldése