2014. március 29., szombat

A Tűzijátéktól az Atomrobbantásig

A puskapor a XIII. században jutott el Keletről Európába. A robbanóanyagok és tűzfegyverek fejlődése megváltoztatta a hadviselést – az egymásnak feszülő izmok küzdelmét a technikai fölényért folyó versengés váltotta fel.

A napalm kezdetleges változata volt a görögtűz. A bizánci flotta égő folyadékot permetezve rettentette meg az ellenfeleit.
Máig sem tudni, ki találhatta fel a puskaport. A kínaiak salétromot használtak a tűzijátékokhoz. Bombák készítésére alkalmas első puskaporreceptjük – salétrom, faszén és kén keveréke – 1044-ből származik.
Hamarosan már puskapor segítségével lőttek ki bambuszcsövekből bronz- vagy vaslövedékeket. A következő 800 évben ilyen „lőporból” készült a különböző tűzfegyverek töltete.

A XIII. század közepétől a mórok puskaport használtak katapultokkal vetett lövedékeikben. A Nyugat muszlim közvetítéssel ismerte meg a robbanószereket. Az első ránk maradt puskaporreceptet 1267-ben írta le Roger Bacon ferences rendi szerzetes..

Tűzerő

Az ágyúk ábrázolása 1326-ban jelenik meg először, két angol kéziraton. Ezek a mozsár formájú szerkezetek nem golyót, hanem nagy dárdát lőttek ki. Kezdetleges ágyúkat említ az 1346-os crécyi csatáról szóló krónika. Az ostromokhoz nagy „bombavetőket” használtak: az 1449-ben készül Mons Meg, amely ma az edinburghi várban látható, 250 kg-os kőgolyókat lőhetett ki. Ezek a kezdetleges ágyúk a kezelőjükre legalább akkora veszélyt jelentettek, mint az ellenségre – II. Jakab skót királyt egy felrobbanó ágyú ölte meg Roxburghnél.

I. Miksa német-római császár XVI. századi ostromfelszerelése félelmetes erőt képviselt. Még egy hordozható lőpormalom (középen, lent) is tartozott hozzá.
Az ágyúk gyártásának egyik módja az volt, hogy abroncsokkal fogták egybe a kovácsoltvas rudakból összeállított csövet. A kerekes kocsikra szerelt könnyebb ágyúkat bronzból vagy sárgarézből öntötték. A kézi lőfegyverek tussal ellátott kis csövek voltak. A töltést kézzel gyújtották meg: izzó fémszálat vagy kanócot – salétrommal átitatott kender- vagy lenzsinórt – tartottak a gyújtólyukhoz. Ezután következett a kakasos kanócos puska; ennek gyújtókanócát egy karhoz erősítették, amely a ravasz meghúzásakor lecsapott a serpenyőben lévő gyújtótöltetre.

A XVIII. századra a kovás puska lett a katonák a legfontosabb fegyvere. Ennél egy acélhoz verődő kovakő adta gyújtószikrát. A XIX. század középén megjelent a csappantyús töltény.

A lövedéket és lőportöltetet egy papírpatronba zárták. A gyúszeg ütése begyújtotta a csappantyút, az pedig magát a töltetet. Nem sokkal később általánosan elterjedt a fémhüvelyes töltény, melynek elejében található a lövedék, végében pedig a gyújtócsappantyú.

Haditechnika

A XVIII. század közepétől mind fontosabb lett a tüzérség szerepe. Az ágyúk tömör lövedékeket vagy több kisebb lövedékből álló kartácsot lőttek ki. Az aknákat úgy alakították ki, hogy még a levegőben vagy a talajba csapódva robbanjanak. Ágyúkat szereltek a hajókra is.

Az 1880-as évektől cellulóz-nitrát alapú „füst nélküli” lőporok váltották fel a puskaport, majd megkezdődött az I. világháborúban bevetett, nagy robbanóerejű gránátok gyártása. A géppuska bevezetésével a lovasság elveszítette jelentőségét a csatamezőn.

Az első ágyúábrázolás 1326-ból való.
A II. világháborús kegyetlen légibombázásokkal már civilek ellen is bevetették a robbanószereket. Újabb találmány a plasztik robbanóanyag. Alfred Nobel svéd vegyész 1867-ben találta fel a nagy erejű dinamitot, amely általában nem katonai célra használatos. A gyújtószerkezetekben és kőfejtőkben mindmáig használnak puskaport.

Manapság az atomok hasadásán vagy fúzióján alapuló nukleáris töltetek robbanóereje a legrettenetesebb, ám a korszerű arzenálokban továbbra is megtalálhatók a hagyományos robbanószerek.

0 komment:

Megjegyzés küldése