2014. március 17., hétfő

A Szibériai Tundra

Rövid ideig tartó, de rendkívül gazdag növényzetű a nyár a hideg, kopár síkságon, amely az északi-sarki jégsapka mentén húzódik.

Mohaszőnyeg borítja a tavakkal és lápokkal tarkított, hatalmas síkság, a szibériai tundra nagy részét. A tundra mintegy 3200 km hosszan húzódik Szibéria északi részén, az északi-sarki jégsapka pereménél. Legjellegzetesebb tája a Tajmir-félsziget, amely az eurázsiai szárazföld legészakibb része.

POLIGONÁLIS TUNDRA A légi felvétel jól mutatja a Tajmir-félsziget jellegzetes táját.
Az író és zoológus házaspár, Gerald és Lee Durell az 1980-as években egy nyáron ellátogatott a Tajmir-félszigetre. Leírásukban ezt olvashatjuk: „A fagyott talajt moha és fűfélék vastag szőnyege borította. Közülük százszorszépe emlékeztető, apró, bolyhos virágok bukkantak elő, meg apró, kék nefelejcsfélék mosolyogtak ránk. A törpefűz mindenféle bokáig érő erdőként vett körül bennünket, a smaragdzöld mohában vastag szárú, rózsaszín virágok nyíltak.”

Évente akár három hónapig is eltarthat, hogy állandó nappali fény van, de a Nap alacsony szögben áll, így nyár közepén is többnyire csak 5 C körüli a hőmérséklet. Télen viszont közel három hónapig fel sem kel a nap, csak a hold sápadt fénye látszik, és időként a színpompás északi fény világít. Télen a hőmérséklet néha -44 C-ig süllyed. Ilyen éghajlaton a növényeknek kevés az idejük a virágzásra és arra, hogy magot érleljenek.

A legtöbb növény évelő, apró és rövid szárú, mert csak így tudnak védekezni az állandóan tomboló, dermesztően hideg szél ellen. A tundra nagy részén az altalajban örök fagy (permafrost) uralkodik: a talaj és az alatta fekvő kőzetréteg a hosszú télen mélyebben fagy meg, mint amennyi  a rövid hűvös nyáron megolvad. Az állandóan fagyott talaj legmélyebb pontja 1370 m. Nyáron a legfelső rétegben lápfoltok alakulnak ki, amelyekben a növények gyökeret ereszthetnek.

SZIBÉRIAI NYÁR A tundrán a rövid nyár folyamán a nap naponta 24 órán át fenn van az égen, megvilágítva a moha borította tájat.
A Tajmir-félsziget nagy területein poligonális (sokszögű), más néven foltos tundrát találunk. Ezen a  különleges tájon zsombékos vizek és apró tavak alakultak ki, amelyeket barázdák választanak el egymástól.

Fagy és olvadás ciklikus váltakozása alakította ilyenre ezt a tájat. A talaj megrepedezet, a repedésekben a jég ékként fölnyomja a talaj, kiemelkednek a barázdák, s oldalukon a föllazuló talaj és az olvadéklé lefelé csorog.

Egy régebbi kor lakói

A tundrán időnként rég kihalt gyapjas mamutok csontjai és csavart agyarai kerülnek elő. A szibériai lakosság egyik jövedelemforrása évszázadokon át az volt, hogy az állandóan fagyott talajból kiásták az agyarakat és eladták őket.

Az elefánthoz hasonló külsejű gyapjas mamutok valaha az eurázsiai földrész északi tájain és Észak-Amerikában barangoltak. A legnagyobb példányok marmagassága akár 4 m is lehetett, némelyik agyara 4,5 m-esre megnőtt. A gyapjas mamutok úgy 12 000 évvel ezelőtt kihaltak, de maradványaikat, olykor a teljes állatot, az állandóan fagyott talaj megőrizte. A legtöbb példányt Szibériában találták. Az első, csaknem teljes tetemet 1799-ben a Léna-félszigeten egy elefántcsontvadász találta. 1803-ban teljesen kiásták az állat maradványait és átadták a tudósoknak tanulmányozásra.
A Tajmir-félsziget gerincét a mintegy 1500 m magasan fekvő Birranga-hegység alkotja.

A hegy lejtőjének déli végében találjuk a Tajmir-tavat, az északi sarkvidék legnagyobb tavát. A 2,5-3 m mély tó a tavaszi áradáskor megtelik vízzel, nyáron vizének kétharmada a folyókba ömlik, télen pedig teljesen befagy. A tó partján elterülő természetvédelmi terület kedvelt tartózkodási helye a szivacsos mohát és zuzmót legelő pézsmatuloknak és rénszarvasnak, valamint a mohács talajban alagutak fúró lemmingeknek, amelyek a hó alatt töltik a telet. A lemmingek a sarki rókák és hóbagoly fő táplálékai. Farkasok is vannak errefelé, és rénszarvasra meg pézsmatulokra vadásznak.

UDVAROL A DARU A ritka szibériai daru szétterjesztett szárnyaival hívja fel magára leendő párja figyelmét.
Jó néhány állat, így pl. a rénszarvas is, télen a melegebb vidékekre húzódik. Ezt teszi a madarak többsége is; a vízimadarak, köztük a vörösnyakú ludak, nyáron eszményi fészkelőhelyet találnak a tavaknál és az apró szigeteken, de augusztus végén mind délre távoznak. Nyugat-Szibériában, ahol a mocsaras lapályok az Ob folyón keresztül az Urálig húzódnak, a ritka szibériai hódarvak a nyarakat mindig az Ob alsó folyásánál töltik. Ezeknek a madaraknak a szárnyfesztávolsága akár a 2,4 m-t is eléri.

0 komment:

Megjegyzés küldése