A Gyógyító Articsóka

Az articsóka és a kardi – amelyek ugyanattól a vadon élő fajtól származnak – összetétele és tulajdonságai olyan kellemesek, hogy megelégedéssel töltik el még a legkifinomultabbak ízlését is, és mindemellett még jelentős gyógyító hatással is bírnak. Ilyen módon ellentmondás nélkül meghazudtolja azt az elterjedt meggyőződést, hogy a „jó” ételek „ártanak”.


Étkezési célra már régóta használták: az egyiptomiaknak, a görögöknek és a rómaiaknak már bizonyított, azonban Európában, főleg Franciaországban csak a középkor alkonyától és főleg a reneszánsztól kezdve, Toscanából és Veneto tartományából indult hódító útjára.

Összetétel és hatóanyagok

Erényének titka a cinarinban rejlik, abban az aromás anyagban, amely a keserű ízt és sok gyógyító tulajdonságot kölcsönöz neki. Találhatók még benn fehérjék; a cukorbetegek által is fogyasztható cukrok (inulin, mannit); A-, B1-, B2- és C-vitamin; ásványok (kalcium, mangán, foszfor, vas, réz, nátrium, kálium, cink); számos enzim é rostok.

Gyógyító tulajdonságai

Az articsóka fogyasztásának a máj látja a legtöbb hasznát, epehajtó és epekiválasztást serkentő (segíti az epe előállítását és kiáramlását), vértisztító és vércukorszint-csökkentő hatása miatt. Ebből következik, hogy összetételével kedvez az emésztési folyamatnak is, köszönhetően enyhe hashajtó hatásának. Az articsóka vértisztító hatása egyidejűleg a vesékben is érvényesül, megnyugvásul azok számára, akik számos ezzel kapcsolatos betegségben szenvednek (elégtelen működés, csökkent vizeletkiválasztás, kövek, fertőzések). Végül pedig ne titkoljuk el jótéteményeit (és fogyasztásának élvezetét!) azok elől, akik olyan kellemetlen időskori problémáktól szenvednek, mint az ízületi gyulladás és a reuma, akkor sem, ha ugyanúgy, mint a veseproblémákkal küzdők esetében tanácsos lemondaniuk az articsóka főzőlevéről, mert a felgyülemlett ásványok túl megterhelők lennének.

Az articsóka az asztalunkon

A hagyományos elkészítési javaslatok nagy része szerint az articsóka fogyasztásának legjobb módja, ha különféleképpen megfőzzük. Mi azonban kifejezetten ajánljuk kipróbálásra a nyers articsóka nyújtotta élvezetet:  csak a legkeményebb csészeleveleket és a tüskéket távolítsuk el róla, vékonyan szeleteljük fel és ízesítsük pár csepp citromlével (lassítja az oxidálódást), valamint extraszűz olívaolajjal.

Figyelmeztetések és ellenjavallatok

Két jó tanács: a nagy piaci kereslet az ipari termelést arra kényszeríti, hogy a művelés során mérgező anyagokat használjon, ezért még akkor is válasszuk az igazolt biotermékeket, hogy ez drágább. Végül pedig fájdalom, de a szoptatós anyukáknak azt javasoljuk, hogy tartózkodjanak az articsóka fogyasztásától, mert csökkenti a gyermekük számára oly értékes és pótolhatatlan termelődését.
Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi