Lásd úgy a fővárost, mint még soha!

A segwayezés már önmagában is kalandos, vidám és vicces tevékenység, hát még, ha egy ilyen csodálatos háttér társul hozzá.

Crater Lake

Oregonban a tiszta, kék vizű tó egy mélyedést tölt ki, amely 7000 évvel ezelőtt, egy hegy tetejének beomlásakor keletkezett.

Tuna, az "protkós" kutya

Tuna a kistestű kutya állkapcsai furcsán helyezedik el egymáson, így különleges képet kapunk.

Állati Istenek

Sokan megmosolyogtatónak tartják, hogy a hinduk szentként tisztelik a teheneket. Pedig mindig és mindenütt voltak olyan állatok...

Mókás Járgányok

Pár különleges "formatervezésű" közlekedési eszközt csodálhatunk meg...

2010. november 30., kedd

A Világ Első Repülő Hotele!

A világ egyik legnagyobb helikopteréből a hatalmas orosz Mil V-12-esből összesen csak két darab prototípuskészült 1968-ban. Az egyiket 2004-ben megvásárolta egy amerikai befektető, hogy azt felújítva az óceánjárókon megszokott luxust hozzon létre a levegőben, igaz 2500 helyett csak 9 db kétszemélyes kabinnal.



A szobákban egy, 5 csillagos szállodától elvárt berendezéssekkel találkozhatunk: saját fürdőszoba, minibár, minihifi, LCD TV, kávéfőző, WiFi és szobaszervíz. A rotorok miatt természetesen az extra hangszigetelés sem maradhat el, bár egy óceánjáróval ellentétben a körút során az utazás lényegesen rövidebb, mint a földön töltött idő. A kabinokat a kis terek praktikus berendezéseiről és reptéri minihoteleiről ismert Yotel tervezte.




A hotelikopter 42 méter hosszú, 28 méter magas és 105 tonnával is fel bír emelkedni. Maximum sebessége 255 km/óra, utazósebessége 237 km/óra. Eredeti hatótávolsága 515 km, melyet az üzemanyagtartályok megnövelésével 1296 km-re terjesztettek ki.

A 2 hetes amerikai és európai körutakra június 26-tól lehet befizetni, egyelőre ismeretlen összegért. A méretarányok meggyőzőek. További infó: Hotelicopter

ALUL AZ IGAZSÁG!

3Run Összeállítás 2010-ből

A 3RUN nevű együttes, egy olyan csapat ahol olyan tagok vannak, akik parkour, free run és egyéb "szabad" akrobatikus mutatványokat visznek végbe.

A 3Run csapat már több, mint 10 éve osztják az ugrásokat. Hívják őket különféle show-kra, rendezvényekre, kiállításokra és reklámszereplésekre egyaránt.
Remek kereseti lehetőség ez, de valljuk be, meg is érdemlik a jussukat, mivel olykor tényleg az életüket teszik kockára. Nem is értem, hogy miként lehetséges így "ugra-bugrálni". Mi nézők, csak ámublunk és bámulunk a kész végeredményen, ami egy összeállítás a legjobb akciók közben történtekről.

2010. november 29., hétfő

VideóJáték Torták

Biztosan kaptatok már olyan tortát születésnapotokra, amik vagy randák, vagy íztelenek voltak. Ezek a torták jól néznek ki és még finomak is.





Az Apple Jövője

Ki tudja, még igaz is lehet :)

2010. november 28., vasárnap

A Világ Legjobb Bébiszittere

:) A Kutya tudja, hogyan bánjon a csöppséggel.

21 Legütősebb "Rosszfiú" Karakter

A következő felsorolásban 21 darab, olyan negatív filmes karaktereket láthatunk, akik igazán adnak a "hírnevükre". Nem lehet mindenki ugyanolyan "rossz", ezért helyezési sorrendbe állítottam, hogy legyen fogalmunk a karakter "rosszaságáról". Akkor lássuk:

21. Hans Gruber
Drágán add az életed!
20. Tommy DeVito
Nagymenők
19. Annie Wilkes
Tortúra
18. Alonzo Harris
Kiképzés
17. Alex Forrest
Végzetes Vonzerő

Ezért Ne Érj Sose a Ló Hátsójához...

Igazi Dél-Koreai FociSzurkolók

Mintha egy igazi LCD lenne :)

2010. november 27., szombat

A Legszerencsésebb Emberek a Földön

Ezt a videót nézve az jutott eszembe, hogy ezekhez tényleg jó NAGY adag szerencse szükséges.

Bowling FAIL

Egy kínosnak induló és látszó dobásból, mindent vitt. A videó után kipróbálom :)

A 18 Éves Victoria Beckham

Te talán tudod ki ez a nő. Iszonyatosan kép van ma az interneten Vic Beckham-ről. De el tudod képzelni, hogy Posh Spice, hogyan nézett ki 19 évvel ezelőtt, mielőtt híres lett volna? Elég érdekes.





2010. november 26., péntek

20 Kg-os Teheráni ÓRIÁSBaba

Hihetetlen aranyos baba, Irán fővárosában Teheránban született. Most hét hónapos és 20 kilogrammot nyom! Remélem ez a hízás nem lesz egyenesen arányos és felnőtt korában 400-500 kg.





Kreatív, de Szokatlan Kütyük

Ez a kütyügyűjtemény zseniális. Azt mindenki tudja, hogy ezek a termékek mind üzleti érdekek miatt lettek kitalálva, de akkor is kreatívan lettek szokatlanok :)





Hangyász, mint Háziállat?

Bezony. A képeken Pua, a szelíd dolmányos hangyász látható, mint egyedülálló házi kedvenc. Ezekről a fotókról ítélve, Pua elég kedves állatnak tűnik. Pua szeret öltözködni, autóban világot látni és imádja a Cheez Whiz nevezetű sajtos krémet is. Ki hitte volna?





2010. november 25., csütörtök

Őrült és Vicces Lábbelik

A lentebb látható a képeket nézve rögtön, az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ilyet egyáltalán, hogy lehet felvenni. Vannak azért kivételek, speciel nő létemre a zenélő utcai, sportcipő tetszik a legjobban :), de szívesen belebújnék az emberi lábfej kinézetű tákolmányba is. Egy biztos, ezeket a lábbeliket, nem azért tervezték, hogy elvegyüljünk a tömegben velük., de nem is azért, hogy jól érezzük magunkat bennük.





A Kör c. Film Hátborzongató Lány Akkor és Most

Emlékszünk, még A Kör filmből az ijesztgető, elvileg halott kislányra? Na, azóta felnőtt és eltelt kb. 8 év. Vonzó nővé érett.

Így Csomagoljuk Be a Macskánkat Karácsonyra :)

Neked is sikerülne, így becsomagolni kedvencedet?

Csináljuk Utána!

Így rajzol egy profi a Nokia N900-as mobilon, a MyPaint nevű alkalmazás segítségével.

2010. november 24., szerda

86 "Csaló" Kép...

 Az alant látható 86 kép ékes bizonyítéka, hogy az optikai csalódást, mint műfajt tökéletesen ki lehet használni. Ezt az "erőltetett perspektívát" főként filmes(pl. Godzilla ősrégi kínai verziója (: )és fotós szakmákban, na meg az építészetben használják. Nem is olyan könnyű ilyen képeket készíteni, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, kell hozzá egy profi fényképezőgép, egy profi fényképész és profi alanyok is :)





Star Wars Egyveleg

John Williams megérdemeltem népszerű! A Corey Vidal által előadott Star Wars capella, összesen 4 részes műsorra sikeredett.

A Világ Legnagyobb Harry Potter Fanja

2010. november 23., kedd

A Nagy Söröshordó Átalakítás...

Ben Lzicar, egy jó öreg söröshordót varázsolt át, PC házzá. Azért nem véletlenül egy sörhordót választott magának Ben, imádja a sört, így egy egyedi sörnyitó is rákerült a hordóra/számítógép-házra. További információkat megtudhatunk Lzicar facebook lapján, ahol további képek közül is válogathatunk.